mediainfo.hu

Szerintem a "Celeb vagyok, ments ki innen!" című dzsungel reality szerkesztői valamiféle kulcsszó penzumot írtak elő a műsorvezetőknek. (Akik ezt teljesítik is szorgosan, mintha a végén összeszámolnák, és felelősségre vonnák őket a terv nem teljesítése miatt.) Az első széria jelszava az volt, hogy "celeb". Tehát a cél az volt, hogy a szót minél többször mondják ki, függetlenül attól, hogy éppen ott és akkor helye volt-e a dolognak. Mondjuk nem csoda, elvégre a címben is szerepel...

A második széria kulcsszava pedig az, hogy "konfliktus". Egyszerűen még nem sikerült úgy odakapcsolni a műsorra, még ha csak 5 perc erejéig is néztük, hogy ne hangzott volna el a műsorvezető szájából: "de azért ott vannak konfliktusok, hiszen..." És akkor gúvadt szemmel várták, hogy a bevágások, a délutáni összefoglalóba behívott első szériás celebek vagy más műsorokból előrántott, újrafelhasznált celebek (celeb recycling rulZ) rábólintsanak, és bölcsen kifejtsék, hogy...

Gőzöm nincs, miért adják elő ilyen erőlködve, ilyen izzadósan ezt az egészet, mert a nézettség enélkül is a műsor készítőit, a formátum megvásárlóit igazolja az elejétől. A dolog működik itthon, hozza, amit elvártak tőle. És mégis, a második széria, amit rögtön az első után ránk eresztettek, mindenben kínosan überelni igyekszik az elsőt. Még hülyébb, még hisztisebb, még ezoterikusabb, még melegebb, még sokkal de sokkal többet síró és arcoskodó celebek... Non plus ultraként Vilmos malac helyett Pákó érkezett ma a táborba. Határozott visszaesés.

Kezd a dolog olyan túlzásba csapni, mint mikor a konkurens csatorna a szintén jó nézettséggel futó főzős műsorába heteken át olyan válogatott barmokat hívott be és ugrasztott össze "cseppet sem megrendezettnek tűnő" módon, hogy az a tévéképernyő betöréséért kiáltott. Nincs emögött más, csak kapzsiság: még több nézőt, még, még! Vérre gyűl a nép.

Csak hát van egy szint, ahonnét kontraproduktív a túlspilázott celebes konfliktuskeltés. (Egy mondatban abszolváltam a két varázsszót!:D) Tőlem picsoghatnak ezek akármennyit, többet oda nem kapcsolok, most vált a műsor annyira unalmassá és irritálóvá, mint a csók és szerelmes hüvelygomba reklám. (Mennyi pénzt költöttek ezek erre a reklámkampányra?!) Ahogy a másik csatorna főzőműsorát is meguntam onnét, hogy egyértelműen és kizárólag csak a KONLIKTUSra ment.

Szerintem bulvárigénye sok embernek van, olyanoknak is, akik nagy mellénnyel mondják, hogy ők bizony sosem néznek, hallgatnak, olvasnak ilyesmiket. Sőt, ezek a zug bulvárfogyasztók a legérdekesebbek. De hogy miért gondolják a szerkesztők, hogy a (zug)bulvárigényünk (legyen az csak napi 5 perc vagy 10...) feltétlen fröcsögő rosszindulatot, hisztit vagy idegrohamot kíván?...

Konfliktus van mindenhol: Joshi Barat, "Maunika", parlamenti közvetítés, Celeb reality, Hal a tortán, Híradók.. Ja igen, ott még van egy másik varázsszó is: "válság"!!! Dagonyázzunk csak benne kéjesen. Mint Vili malac a dzsungelfolyóban.

Az AdAge-en találtam péntek délutáni, ebéd utáni félálmomban egy cikkecskét. Ezúttal nem reklám, nem média, hanem HR témában írtak. Mondjuk, amekkora a fluktuáció a reklámiparban, nem eltévedt az írás...

A cikk szerzője azzal a felütéssel kezdi, hogy egyszer egy általa nagyrabecsült alkalmazottja úgy mondott fel, hogy ő éppen a földteke túlfelén volt. Az illető úgy vezette fel telóban, hogy "tudod, mennyire szeretlek...". Ez tök jó, csak azonnal kilógott a lóláb, és persze tudta, hogy most az jön, hogy "DE lelépek". Alkalmazottja nem vállalta a szemtől-szembe felmondást, ami annak fényében ultra gáz, hogy állítólag kedvelte mentorát-főnökét.

No, Erika Weinstein éppen ezen élménye kapcsán ír néhány apró tanácsfélét. Szóval, ha az embert nem rúgják ki, nem építik le eleve a világválságra vagy bármi másra hivatkozva, de ő mégis menne, nem árt megfogadnia az alábbiakat. Tudom, tudom, mindez evidens, de a legtöbbeknek mégsem sikerül elegánsan megoldani. Szóval:

1. Az időzítés nem mindegy. Szarban hagyni az előző munkahelyet és a kollégákat mondjuk egy éves prezi előtt nagyon nem oké. Ja, és a legjobb nap a felmondásra állítólag a péntek, mert a hétvégén mindenki jól lenyugodhat.

2. Ha dolgod van még az előző munkahelyeden, akkor fejezd be. Többnyire az új munkáltató szeretné, ha frissen megszerzett alkalmazottja rögtön és azonnal kezdene nála, de az ilyen nyomásnak adott keretekig érdemes ellenállni. Ha lezárod az előző helyen esedékes feladatokat, akkor - bár nyilván nem fog repesni a késedelem miatt - láthatja, hogy hűséges, lojális, alapos, stb. emberke vagy. Még ott se vagy, és már előre be tudsz vágódni:D

3. Mindig csak szemtől-szembe. Egy meeting például méltó és illő alkalom lehet. De ez a telefonos "tudod, hogy izémizé, DE..." kb. olyan, mint sms-ben szakítani. Béna és tiszteletlen.

4. A munkád során összegyűlt névjegykártyákat viheted, de azért a vállalati laptop marad... Kell magyarázni? Lopni csak mértékkel:D Ami a vállalaté, azt ne nyúld le. (Más kérdés, hogy a vállalatok nagy része meg azügyben van tévedésben, hogy a munkavállaló lelke vajon kié...)

5. Ha nem tudsz jót mondani, inkább nem mondj semmit. Az ember többnyire azért távozik valahonnét, mert szép volt, jó volt, elég volt. Nyilván akadtak konfliktusok is. De ez még nem ok arra, hogy az ember kibeszélje a régi munkaadóját, vagy rosszat mondjon róla. Pláne nem az új helyén. Ezzel ugyanis rögtön azt a képet állítod ki magadról, hogy szarkeverő vagy és kicsinyes.

Szóval búcsúzni csak szépen. Ha az ember gázul adja elő a távozást, az nem csak visszafelé veszi ki magát rosszul, hanem előfordulhat, hogy a rosszhírünk ezentúl előttünk jár.

Van az a pénz, amiért az embernek korpásodik a haja, ahogy mondják. Például mikor a szépreményű, nagy lóvéval kecsegtető kínai piacról van szó. Ki ne emlékezne a hírekre, amelyek még azért ostorozták a Google-t és nyugati társait, mert elvtelennek tűnő kompromisszumokat kötöttek a kínai kormánnyal, csak hogy beslisszolhassanak az édenkertbe...

Most meg miről érkeznek a hírek? A Yahoo két évnyi munka után, emberi jogi szervezetekkel, kutatóközpontokkal és más cégekkel, mint pl. Microsoft, Google karöltve, létrehozott egy új kezdeményezért, ami a szólás szabadságát és az internetezők személyiségi jogait (privacy) hivatott védeni. "Across the globe" - mondja a közlemény, s felsejlik előttünk a kép, ahogy mindenhová odasietnek és tanácsot adnak, ahol csak lábbal tiporják a szabadságjogokat.

Tehát mától szabadságunk zászlaja a Microsoft, és a Google sem blokkol bizonyára semmit Kínában. "Szorgos népünk győzni fog!"

Eddig folyton a "greenwash"-ról lehetett olvasni, most itt a "pinkwash". Az előbbi arra utal, mikor a cégek visszaélnek a "zöld kommunikációval", azt állítva, hogy ők hejj de milyen környezettudatosak és jófiúk, közben meg nem. No, most ennek a fogalomnak a mellrákra hangszerelt verziójával találkozhattunk a Brandchannel egyik cikkében.

Ugye mindenki ismeri a rózsaszín szalagot? Igen, ez a mellrák ellenes küzdelem szimbóluma. Maga a rózsaszín is egyre inkább a küzdelmet felvállaló mozgalmakhoz köthető. Voltak itthon is "rózsaszín" kezdeményezések, de az Egyesült Államokat pláne elöntötte a pink hullám, mivel október egészét a mellrákkal kapcsolatos tájékoztatásnak, ismeretterjesztésnek szentelték. Ezzel eddig semmi baj, sőt!

De persze megjelentek a kritikus hangok is. Van olyan szervezet, aki szerint nem kellene annyit költeni az "ügy központú marketingre", inkább a kutatásra kellene több pénzt fordítani, mások szerint meg az egész kampány túlzottan kedélyeskedővé, szinte vidámmá vált a rózsaszín áradattal, ami nem támogatja kellően a valódi célokat. Persze más kérdés, mire mennének, ha feketével és horrorisztikus képekkel bombáznák a témától eleve rettegő hölgyeket...

Megint mások amiatt aggodalmaskodnak, hogy a kis rózsaszín szalag "elszabadult", s ezzel a célok teljesülése, az adományok ellenőrzése átláthatatlanná vált. Merthogy a szalagot bárki használhatja, aki úgy érzi, tenni akar a mellrák ellen. Nincs levédve, le lehet tölteni az akciót koordináló amerikai szervezet weboldaláról is. No, és persze ha valamivel vissza lehet élni, akkor azzal vissza is szoktak. Egyre több olyan céget fülelnek le (főképp a szépség- vagy az autóiparban), akik rózsaszínt prédikálnak, de... Más szóval, kirakják a plecsnit, deklarálják a rák elleni küzdelmet, majd termékeikről jól kiderül, hogy nem a betegség elkerülését, hanem a kifejlődését segítik.

Persze eddig is tudtuk, hogy a pofátlanságnak nincsen határa, ha pénzt lehet csinálni valamiből. Ilyen mostanság a PR témává lesilányított CSR vagy fenntartható fejlődés, a kommunikáció középpontjába állított, de ordítóan fals "zöld szemlélet" vagy a "pinkwash", azaz a visszaélés a mellrák témával.

Ezzel együtt persze a mellrák ellenes mozgalom és támogatói büszkék arra, amit elértek, s nyilván minden okuk megvan erre. Elkél a hölgyeknek a támogatás, a segítség, a bátorítás világszerte. Csak hát ugye a vadhajtások. Van persze, hogy az illető cég vagy szervezet nem akar csalni, csak egyszerűen ízléstelen, vagy hülye. Hogy az hová tartozik, hogy Laura Bush, a first lady bepinkelte ideiglenesen a Fehér Házat, nem tisztünk megítélni:) Íme:

And the Oscar goes to... Na, nem:) De azért így is elég érdekes a hír, hogy a tekintélyes AdAge reklámpiaci szaklap az egyik elnökjelöltet, Barack Obamát választotta meg az év hirdetőjének. Az eredményt az amerikai hirdetőket tömörítő ANA éves konferenciáján hozták nyilvánosságra.

A szavazatok 36,1%-át besöprő Obama a versenyben többek között az Apple-t (27,3%), a Zappos-t (14,1%), a Nike-t (9,4%) és a Coors-t (8,7%) nyomta le. A szintén rövidlistára került riválisa, John McCain csak 4,5 százalékkal szerénykedett.

Obamát szakmai szempontból azért süvegeli meg gyakorlatilag egységesen az amerikai reklámipar, mert minden korábbinál ügyesebben építette fel magát a névtelenségből, használta a 2.0-s médialogikát és annak eszközeit arra, hogy az embereket bevonja, elkötelezze.

A BusinessWeek marketinges és médiás szakírója ennyiben foglalta össze Obama kampánysikerének titkát: "It's the fuckin' Web 2.0 thing." Szóval a hirdetői verseny első díját már besöpörte Obama, az elnökjelölti küzdelem eredményére viszont még egy csöppet várni kell. Mert ha ott nem tud győzni, akkor a csoda kampánnyal kitörölheti a...

Félkómában jövök ki reggel a szálloda étkezőjéből. Tegnap hajnali fél kettőkor még dolgoztam, blogoltam, miegymás. A mű narancslé ízével a számban elhaladok az újságos stand előtt. Az egyik bluvárlap címoldalán látom: "Albert Györgyi családja nem lesz ott a ravatalánál". Halkan elmormolom magamban: anyád, bulvár. Elhaladok két Very Important Person mellett. Párbeszédük a világválság közepette:

-Hogy vagy, jók a számok?

-Jól. Persze, azok mindig jók. És ti hogy vagytok?

-Remekül.

*műanyag mosolyok, ha összevillannak*

Első napi benyomások gyorsan, félálomban:)

Az idő szép, tehát jókat lehet sétálni, a parton üldögélni, és hasonlók. Ahogy a nagyim mondaná: igazán szép, "idős hölgyek nyara" van. No, de félre a tájképpel, ha valaki nem a Balcsi, hanem a konferencia miatt érkezett, az is jól járt így első blikkre. A tömeg nagy, a nyüzsi is, de rengetegen ülnek benn az előadásokon, és valóban sok az érdekes köztük.

A délelőtt sajna kimaradt (mindig csak ez a fránya munka...), de délután különösen érdekes, felemelő és a hétköznapokból kiemelő volt Ungvári Tamás és Hankiss Elemér előadása. Igazán klassz, mikor a netokrácia boncolgatása és egy klasszikus Voltaire idézet szépen megfér egymással egy előadásban. Meg az is, mikor egy-egy gondolattól az embernek lúdbőrzik a karja. Nem a légkondi miatt.

Érdekes Gulyás János (Szonda) előadása. Illúziókat rombol, vagy inkább helyre tesz pár lózungot. Mert hogy szerinte az Y generáció nem feltétlen lesz technológiai szupermenek gyülekezete, akik iszonyatosan profin szelektálják az infókat, melyek alapján hipertudatos döntéseket hoznak.

Nem fértem be, csak féllábon állva, a kattintás kontra banner beszélgetésre. Viszont meghallgattam Macher Szabolcs szürreál-nihil előadását fogyasztói akarat témában. Azt hiszem, tetszett, bár nem tudom eldönteni mit gondoljak. És talán éppen ez tetszik, hogy egyáltalán gondolkodnom kell, egyetértek-e, s miért. A dobozos megoldások, a felületes érvek idején igazán jó érzés tele lenni azokkal a bizonyos kérdőjelekkel.

A külföldi előadók hozzák, amiért ide hívták őket. Mondanak okosságokat, kellemes stílusban. Ez is pipa. Az egyetlen csalódás (bár nem értem, mit vártam) a kormányzati vehemenciáról szóló kerekasztal. Beülök: 3 perc Baja Ferenc szóló. Aztán Nyitrai Zsolt kap szót, s az ellenzéki politikus már elkezdi a maga privi műsorát. (Mindenki monnyon le!) Felállok, kimegyek. A politikus az nem egy kerekasztal kompatibilis állatfaj.

Lelki szemeim előtt Don Quijote szélmalom-harcához hasonlatosként jelenik meg időnként a kis hazánkat lepő szürke kifehérítéséért küzdő szervezetek, hatóságok tevékenysége. Az úgyis „mindenki-mindenkit-átver” világból való kitörés halvány reménysugaraiként jönnek a hírek, hogy megbüntették X céget, elmarasztalták Y kereskedőt. Még ha jó magyar megkeseredettként hozzátehetjük is, hogy a büntetések „úgyis” beépülnek az árakba, valamerre mégiscsak el kell indulni, hogy haladjunk is majd valahova...

Érintett cégek azonban új eszközökkel fegyverkeztek fel, amivel ugyan Don Quijotét nem ütik ki a nyeregből, a lándzsát viszont kiverhetik a kezéből. Nevezetesen – hogy ne beszéljek már folyamatosan kódokban – a jogvédő szervezetek és a versenyhatóság által elmarasztalt cégek szép apránként rájöttek, hogy a hírközlő médiumokat jogi lépésekkel fenyegetőzve megakadályozható, hogy elmarasztalásuk híre eljusson a publikumhoz.

A jogvédő szervezet vagy versenyhatóság kiad egy közleményt az elmarasztalás és a jogsértés tényéről. A médium leközli, majd hihetetlen gyorsasággal postaládájában landol egy fenyegető levél, miszerint ha az ominózus hírt nem igazítják helyre vagy távolítják el nyomban (tudnillik a szabályozó hatóság döntése megfellebezhető, vagyis a büntetés évekig elodázható), azonnal pert akasztanak a nyakukba.

Olyan szép ez, hogy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével már nem is írható le. Az egyébként sem működő igazságszolgáltatás most már arra is használható, hogy a szürkezóna takarózzon vele?

Ismét eltűnt egy cikkünk... Mert megfenyegettek... Nem kértek, mindjárt erélyesen felszólítottak. Bár kétlem, hogy maga a per a fenyegetésben foglaltaknak megfelelően gyorsan lezajlott volna, a jogi fenyegetés előnyeit az ország egy része kétségtelenül gyorsan megtanulta...

Remélem, azért Don Quijotét semmi meg nem állíthatja...

Emlékeznek Kirkre a Szívek szállodájából? Igen, ő az a lüke pasi, aki leginkább kínos megnyilvánulásaival véteti észre magát. A Kirk-öt alakító Sean Gunn azonban nem annyira hülye, mint sorozat beli karaktere (vagy még annál is hülyébb), mivel korszakalkotó ötlete támadt: szex mentes pornót csinált két testvérével.

A Spike.com oldalon elérhető TV show (legalább is annak első epizódja) azzal reklámozza magát, hogy: "Azoknak, akik mindent szeretnek a pornóban... kivéve a szexet." Na szóval, ha szereted a jellegzetesen pornós háttérzenét, a béna díszleteket, a vicces beállításokat, a kameramozgást, csak épp az zavar, mikor mindezt elrontják a szexszel, akkor a nézők közt a helyed.

A sorozat címe PG Porn, melyből a PG a "szülői felügyelettel" angol megfelelőjére utal. Hát, meg lehet nézni anyu-apu nélkül is. Károkat nem okoz, maximum térdcsapkodós röhögést, ha valaki legalább egy szexet is tartalmazó pornót (fujj!!!) látott már életében. A mostani epizódban egy pornószínésznő mellett a Született feleségek egyik szereplője látható.

Az epizód október 1-jén került fel, és már több mint 350 ezer alkalommal látták a felhasználók. Persze jelelmzően amerikai dolog, hogy már volt olyan arc, aki azt nyilatkozta: bár ez nem olyan rossz, mint a valódi pornó, de félő, hogy a nézők rászoknak az "igazira". Hát nemtom.

Itthon az igényes politikai humor, mint olyan megdöglött, mióta azok a fazonok, akik régen együtt tudták kinevetni és kinevettetni a politikusok univerzális hülyeségét, politikai alapon ketté osztódtak. Azóta van Heti hetes meg Fábry meg a többi, de már nem lehet olyan jóízűen röhögni életünk felülről rongálóin.

A legrosszabb az az általános humortalanság és önirónia hiány, ami választások környékén tör ki a szekértáborokban (vagy mikben). Nem így az amcsiknál, akik az elnökválasztás közeledtével belehúznak a politikai humorba, és egyáltalán nincsenek beszarva attól, hogy ki mit fog szólni.

A TV Week szerint például óriási ugrást produkált a Satruday Night Live nézettsége mikor Tina Fey Sarah Palin-t, a repi alelnök jelöltet kezdte parodizálni. Valami ilyesmi:

Ez meg Palin reakciója:

Szóval kérem komoly műsorok, sőt, a parodizáltak is foglalkoznak a produkciókkal, és nem, NEM az az első reakciójuk, hogy beperellek, szemét állat. De nem csak a Saturday Night Live tud nagy hype-ot produkálni a paródiái köré. A Comedy Central olyan műsorai is jól hasítanak, mint például a nálunk informális híd névadóvá vált Colbert show-ja.

De a humorcsatora Chocolate News néven induló új műsora is nagy érdeklődésre számíthat. A hírmagazin formátumú TV show-t igazából így lehetne jellemezni: a világ feka szemmel. Nem nehéz kitalálni, lévén Obama afro-amerikai, tuti terítékre kerül néhányszor.

Azon túl, hogy az emberek tudnak és mernek nevetni a politikusokon, a hirdetők sem menekülnek el hanyatt-homlok az átpolitizált környezettől. Nálunk ugyebár ha jön a politika, minden magára valamit is adó hirdető elhúz a pártok túlfűtött kommunikációja elől. Az amerikai hirdetők sem voltak mindig olyan tökösek, mint idén, de rájöttek, hogy a politika forró téma, és vonzza a nézőket, illetve be is vonja őket, így van itt mit keresni.

Több olyan hirdető is van, amelyik évekig nem jelent meg a Saturday Night Live környezetében, most mégis visszatért. A Comedy Central pedig kész politikai csomagot adott el többek között a Volkswagen, az AT&T, a Subway, a Diageo számára. A hirdetők a jelölő konvenciókról és a választásról szóló Comedy műsorok környezetében tudnak megjelenni. A Comedy becslése szerint ez a csomag négy évvel ezelőtthöz képest kétszer annyi lóvét hozott.

Szóval van mersz és van fogadókészség a politikai humorra. Az amcsik legalább addig röhögnek a politikán, míg meg nem választják az elnököt (bárki is legyen az), és ki nem derül, hogy ő is épp olyan hülye, mint a többi. De ha ki is derül, hogy ő sem hozott világmegváltást, legalább mindig ott a humor, ami segítsen, ha már más nem marad. Na, itthon mára eltűnt az emberek humora, a politikusoknak meg, úgy tűnik, sosem volt. Amikor választás van, mindenki jobb, ha behúzza a fülét-farkát: hirdető meg közönség egyaránt.

Tudom, évezredes problémákat feszegetek, melyek úgysem oldódnak meg egyhamar. De időről időre kénytelen vagyok kiadni magamból és belekiáltani az éterbe: MIÉRT?

-       Miért van az, hogy szegény megboldogult Albert Györgyi, aki személyes problémái ellenére kiváló riporter volt, egyszerre mindenütt, mindenkinek fontos lett? Minden második csatornán felbukkanó arca teljesen összezavarja az embert – ha eddig a párhuzamos formátumok miatt csak két csatorna között nem lehetett tudni, hol is van épp az ember, most mintha minden tévéadó bekapcsolódott volna.

Hol vannak itt a csatorna arcok, mint az érett piacokon? Mikor Soma egyszer itt, máskor ott? Mikor a magyarországi tévés celeb nem vész el, csak átalakul?

Mennyi idő kell a magyar tévés piacnak, hogy beérjen? Több mint 10 éve szabadon, de még fejlődésben... 

UPDATE: Ide kapcsolódó vélemények a comment:com egyik nézettségről szóló posztjának kommentjei között...

Az embernek minden eszébe jut a graffitiről, csak a tisztaság nem. Sőt, a galambsz*rral megspékelt vizuális szennyezés többnyire az elsők között szerepel a "miért nem lehet élni X városban" (X helyére Budapest sajnos lazán behelyettesíthető) toplistán.

Persze, ha nem puszta firkálásról, hanem művészi értelemben értékelhető alkotásról (mondjuk ezt meg ki meri/tudja megítélni) van szó, akkor már előtérbe kerül a műfaj elgondolkodtató, mellbevágó, provokatív jellege. No, ezzel dolgozik az Ogilvy filmsorozata, melyet az IBM számára készített Kanadában.

A Fight Carbon nevet viselő "zöld" kampány középpontjába a graffiti került, amely azonban ezúttal tisztít, és nem összemocskol. A graffitis különböző helyszíneken ragad rongyot/egyéb eszközt, és "rajzol" sajátos módon. Az üzenet lényege, hogy csökkentsd a szénkibocsátást, és - azon túl, hogy jófejnek érezheted magad - pénzt spórolhatsz meg vele.

A filmecskéket persze blog is támogatja, és felpakolták őket egy halom közösségi oldalra és videómegosztóra, ahogy kell. Íme, a filmek:

Sajátos pizsama partiba csöppenhettek a minap London polgárai. Vagy ötven álmos ember sétált/aludt/buszozott/csövezett a parkban. Meg lehet nyugodni, nem egy újabb dupla zsé kategóriás horrort forgattak, csak egy gerilla kampány futott épp a brit fővárosban.

A termék elég unalmasnak tűnik elsőre: orrtapasz horkolás ellen. Mit lehetne tenni? Orrbefogós TV szpot álmos anyjukkal, horkolós aptyukkal? A BreatheRight Nasal Strips és ügynöksége, a Cohn & Wolfe mást gondolt. Így próbálták feldobni a témát:

Előre bocsátom, hogy szeretem a Viasatot, egyszerűen a legtöbb idősávban nézhetőbb számomra, mint mondjuk a nagy országos csatornák. A Helyszínelők összes és a napközbeni (éljen az itthoni munkavégzés!) retro krimisorozatok miatt már rég a szívembe zártam. Ennek ellenére a Bár 2.0-val sikerült alaposan bakot lőniük.

Olvasom, hogy későbbre kerül a Bár 2.0. Hétköznap az eddigi 20 órás kezdet helyett 23 órától látható a napi összefoglaló, vasárnap pedig este tíztől lehet a kiszavazáson izgulni. Az indoklás: nem jött az elvárt nézettség, viszont az esti ismétléseknél azt tapasztalták, hogy a "stratégiailag fontos 18-39 éves női célcsoport" egészen szép számban követte az eseményeket.

Az időpontokat nézve finoman is parkolópályára került a műsor. Persze nem lehet azt megtenni, hogy pár hét után szétzavarják a bandát azzal, hogy sorry, unalmasak vagytok, és inkább leadjuk az X-akták 4. sorozatát hatodszor, mert azt bizony nézné a magyar! Úgyhogy ezt most végig kell csinálni.

Be kell valljam, annak idején néztem a Bárt, mármint az 1.0-t, az eredetit, mert még volt bája, újszerű volt, mondhatni, itthon úttörő. Sőt, küldtem is sms-t... egyszer vagy kétszer. Jól van, jól van, fiatal voltam:) Az a műsor még szerethető, de legalábbis érdekes volt. Voltak benne drámák, taplók, ami kell. De azért voltak határok.

Aztán Évi meg Renátó dugtak a takaró alatt a BB-ben, Oki (vagy ki) örömlányt fogadott a villában (hogy hányadik széria, arra már nem emlékszem), valóságshow ment mindkét nagy kereskedelmin, és mindent láttunk, és már semmit sem hiszünk. Tehát amikor a fekete hajú csaj bevallotta a Bár 2.0-ban, hogy egyszer begyógyszerezték és pornózott, a néző hangosan felásított és ennyi. Hányszor de hányszor hallottuk.

A Bár anno tudott valamit, de a pillanat elmúlt. Megcsinálták mások több pénzből, profibban, lehúzták az összes bőrt a dolgoról, az összes ruhát a szereplőkről. Tovább léptünk, lett Mega sorozat meg Szombat esti láz meg Jégtánc és a sztárok botladozása érdekesebbé vált, mint a noname szereplőké. Közben megérkezett a valóságshow-k új generációja: celeb csaj Kolumbiában, celebek extrém körülmények között.

És hogy a fekete csaj pornózott? Na bumm. Van hajléktalan reality a Story TV-n! Egész eddig azt gondoltam, hogy ezt nem lehet alul múlni, aztán a Hal a tortánban az egyik este Hajdu Péter és Albert Györgyi a fazonnyírás rejtelmeiről értekezett. Vacsora közben. Közvetlenül két hüvelygombás reklám blokk között.

Úgy tűnik, a tömegből vagy azzal tör ki egy műsor, hogy minden eddiginél ótvarabb, vagy azzal, hogy felfelé próbálja emelni a nézőt. Utóbbira igen kevés a kereskedelmi kínálatban a példa, talán a Beugró, de "jó" érzékkel a TV2 ki is rakta. Nem baj, követtem a műsort az m1-re. Előbbire (ótvar) már annál több példa akad. De a Bár 2.0 még ebben a dimenzióban is harmatos. Egyszerűen tucat vacak.

A BrandChannel szakírója az immár hagyományos, a legértékesebb márkákat rangsoroló Interbrand 100-as listája, illetve a kapcsolódó tanulmány alapján vont le néhány következtetést azzal kapcsolatban, hogy mit tanulhatunk a sikeres márkáktól.

1. A márka iránti elkötelezettség létfontosságú.

Jim Thompson a Meryll Linch példáját hozza, amely úgy pozícionálja magát, mint aki "elkötelezett a fogyasztók és az érintettek iránt azáltal, hogy a cég hangsúlyt fektet a kiválóságra, az integritásra és az etikus magatartásra". Ha az alkalmazottak, vezetők ezzel azonosultak, akkor hogy a fenébe tudtak ennyi láthatóan fizetésképtelen adósnak hiteleket adni? - kérdi Thompson. Persze erős túlzás ez, hiszen figyelembe kell venni az egyének, a fogyasztók felelősségét is. A gondolatot tovább görgetve viszont arra jut, hogy az alkalmazottak képzése, a márkatulajdonságok internalizálása kulcsfontosságú a márka sikeréhez. Példaként a HSBC-t (27.) vagy a Goldman Sachs-ot (38.) hozza, amelyek rövidlátó pénzügyi vetélytársaikkal szemben nem csupán megakadályozták a nagyobb visszaesést, hanem profitálni is tudtak az olyanok bénázásából, mint mondjuk a Morgan Stanley.

2. A luxus márkák nagy túlélők.

Thompson szerint a tökéletes túlélő mintapéldáját a luxus márkák jelentik, amelyek tökéletesen élnek a fogyasztói pszichológia következményeivel. A gazdaságilag sikeresebb időszakokban újabb és újabb fogyasztói szegmensek meghódítását célozhatják meg, de a a törzsközönségük megmarad a visszaesés időszakaiban is, amikor a legtöbbeknek meg kell húzniuk a nadrágszíjat. Miközben számos gazdaság nehézségekkel küzd az utóbbi hónapokban, újabb fogyasztók lépnek be az "új gazdag" státuszba. Azonban ez még korántsem minden, hiszen az, hogy megvehetünk valamit, még nem jelenti azt, hogy figyelni tudunk a finom részletekre. Az Interbrand szerint "egy érett gazdaságban a fogyasztó önbizalma nem abból ered, hogy pusztán gazdag, hanem, hogy mértékletes tud lenni." Tehát egészen más szempontból éli meg a luxust az a fogyasztó, aki azt pénzben méri, mint az, aki ezen már túl van. A luxus ilyen jellegű átértelmeződése egészen más típusú márkaélményhez vezet. Átértelmeződik az is, hogy mely márka luxusmárka.

3. Ismerd magad jól, és építs bizalmat másokban.

A márkázás során egy halom értéket és ígéretet kommunikálnak a cégek a fogyasztók felé. Ha ezek az ígéretek teljesülnek, a fogyasztók hűségesek lesznek a márkához, ami különösen fontos gazdasági zűrök idején, amikor mindenki kétszer meggondolja, hogy mire is költsön és mennyit. Thompson szerint a fogyasztó érzelmi értelemben is vár valamit a márkától, amelyre összekuporgatott pénzét költi. "A kérdés nem úgy merül fel, hogy Nike-t vagy adidas-t vegyen, hanem hogy cipőt vagy iPod-ot?" A következetes márkaépítés tehát jobban megtérül, mint a rövidtávú előnyökre hajtó "divat kommunikáció", például annak a hangoztatása, hogy a márka mennyire zöld és fenntartható. A fogyasztó nem hülye.

4. A márkák teremtik meg a határokat a globális gazdaságban.

Az Interbrand egyik vezetője szerint az emberek csodálkoznak, ha azt hallják: a márkák teremtik meg a nemzeteket, hiszen ahhoz a logikai kapcsolathoz szoktak hozzá, hogy a nemzetek hozzák létre a márkákat. Hozzáteszi, az a mondat, hogy "Made in" (Készült X országban.) kiegészülhetne azzal, hogy kik által. Például: Készült az USA-ban, mexikóiak munkájával. Vagy: készült Franciaországban, algériaiak által. Globalizálódunk kérem, és a munkások vándorolnak innen-oda. Amikor az emberek olasz ruházatról beszélnek, akkor nem Olaszország jut az eszükbe, hanem az olyan márkák összessége, mint az Armani, a Diesel, vagy a Brioni. Ugyanez vonatkozik a "német autóra" is.

5. A technológia még hatalmasabbá teszi a fogyasztót.

Thompson szerint a jóisten mentse meg azt a márkát, akire berág egy halom olyan fogyasztó, aki rendelkezik elegendő idővel és szélessávú internet kapcsolattal. Azoknak a márkáknak, akik a hipertudatos, netre cuppant generációt célozzák meg, különösen fontos az óvatosság. Azok a márkák járnak jól, amelyek elegánsan és nagylelkűen, elkötelezett fogyasztóikat megbecsülve képesek a pozitív visszajelzéseket kezelni, a negatív visszajelzésekhez pedig őszintén állnak hozzá, anélkül, hogy bosszúállónak vagy paranoidnak tűnnének. Tisztelni kell tehát a fogyasztó hatalmát.

Olvasom a Weber Shandwick feat. Figyelő + Szonda Ipsos kutatás összefoglalóját, amely a cégvezetők véleményét kérdezte a vállalati hírnévvel kapcsolatban. 96% szerint fontos vagy nagyon fontos, hogy milyen a cég hírneve, annál is inkább, mert úgy gondolják, a cég értékének 51 százalékát, tehát több mint felét teszi ki a reputáció.

Az egy dolog, hogy utóbbi szám elmarad a nemzetközi, szintén Weber-es adattól, amely 63 százalékot mutat. Ez azt jelenti, hogy némileg alul becsülik a honi vezetők a hírnév fontosságát. No, de vannak ennél érdekesebb adatok is:

1. Miközben 62 százalék tapasztalta már cége hírnévromlását, mégis csupán 29% gondolja azt, hogy az elkövetkező években baja eshet vállalatának ilyen szempontból. Az utóbbi adat nemzetközileg is csak 31%, csakhogy globálban a cégvezetők azt gondolják, a hírnév romlása a legjelentősebb kockázat, miközben itthon ezt is alul értékelik a vezetők. Magyarán: azt gondolják, úgyis csak másnak esik baja. Ami vicces annak fényében, hogy 62% bevallotta, volt már hírnév romlásos élménye. Ez pedig elég magas szám. Nem baj, fő az optimizmus;)

2. Még optimistább (...) az az adat, hogy ha már elromlik a hírnév, akkor azt a magyarok szerint röpke egy év alatt se (11,3 hónap) meg lehet reparálni. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy a nemzetközi átlag szerint ehhez 3,5 év szükséges. A hírnév ugye egy hosszú távon épülő dolog elvileg, tehát ha elromlik, azt nem öt perc rendbe rakni. Mert ugye a tüneti kezelés az édes kevés.

No de hát ne felejtsük el, hogy Magyarországon vagyunk. Mit nekünk hosszú táv. Mit nekünk hírnév. És úgyis a szomszéd lova döglik meg. Ha meg a mienk, hát feltámasztjuk. 11,3 hónap alatt!

Félálomban a Guglira tévedvén szembesültem vele, hogy:

Szóval tízéves a mostanában sokak szerint túl nagyra nőtt keresőóriás. Van már böngésző, telefon, és ahogy őket ismerjük, "more to come". Emlékszünk még, mikor mindenki a Microsoft-ot szidta, mint nagyra nőtt, büdöslábú óriást. Ez nem változott, csak a "privacy issues", a nagy testvér érzés meg a piaci érdekek ütközése miatt mára jól becsatlakozott a Google is mellé. (A legújabb piaci szappanopera a Yahoo-ügylet miatt fut, fut... ki tudja, hol áll meg.) Bármi is a jövő, azért egy ínyenc csettintést / főhajtást / kacsintást (vérmérséklet szerint) talán elnyomhatunk a Cég tiszteletére, mert nem semmi, amit művelnek.

Itt pedig arról, hogy mit is mondanak, mutatnak ők a születésnap kapcsán: http://www.google.com/tenthbirthday/

Ha pedig valaki szeretne ötletet küldeni a Google új projektjéhez, melynek célja, hogy megváltoztassuk a világot, akkor katt ide: http://www.project10tothe100.com/how_it_works.html

Ötletes reklám a YouTube-on: katt ide.

A végén ennyi marad a képernyőből:

Eltűnt egy bejegyzésünk. Talán durvák voltunk. Erről ennyit. Viszont van itt néhány, idevágó gondolat az elmúlt hetek, hónapok tapasztalataival kapcsolatban:

1. Nem emlékszem sajnos, hogy a Marketing & Média melyik számának a szerkesztői bevezetőjében, de arról írt Nyomárkay Kázmér főszerkesztő, amit "hirdetői nyomásnak" lehetne nevezni. Amikor nem csak azt várják el, hogy az újságíró korrekt legyen, hanem hogy arról írjon/ne írjon, ami a hirdetőnek megfelel.

2. Olyan is előfordul, hogy egy szerkesztőség helyből ügyvédi felszólítást kap helyesbítés kérés helyett. Ennek non plus ultrája, hogy a helyesbíteni kívánt szöveg magában a sajtóközleményben volt benne. A kiadója pedig egy szabályozó hatóság. Azon túl, hogy a szerkesztőségnek esetleg rosszul esik, mert alapállása a korrektség, nem is illetékes ugyebár a kérdésben.

Ezúton küldjük sok szeretettel Illyés Gyula gyönyörű-fájdalmas versét mindenkinek, aki szereti:

Fura volt az idei Reklámkonferencia.

1. Sok sírás. Túl sok. Persze milyen lelki állapotban megy oda előadó, hallgatóság, vitatkozó fél (Ja, vita az nem volt.) egy rendezvényre, ami a békaperspektívát szuggerálja mindenkibe? Tavaly lokális lehűlés, idén békafenék. Még hány évig mantrázzuk, hogy senkik vagyunk? És baj, ha én jól érzem magam?

2. Sok smúzolás, kevés konkrétum. Viszont volt kb. tíz őszinte mondat elszórva az előadásokban. Ezekért szokta megérni;) Egész jó átlag magyar konferenciákon.

3. Jónéhány rosszul időzített témafelvetés. Vezető portál nagy fehér főnöke például még mindig módszertanilag vitatható/vérnyomásemelő statisztikákkal bizonygatja, hogy a net mekkora jó dolog, amivel inkább vicces/unott benyomást kelt, hiszen ezen már talán túl vagyunk. Mások meg messzi-távol űrfogalmakkal dobálóznak. Dehát ugye: "nem ígéret kell, hanem bizonyíték". De akkor hol vannak az üzleti értelemben is értékelhető, jó pillanatban elkapott és felkapott ötletek? Biztos vannak valahol.

4. Széles téma kínálat, de kevés aha élményt nyújtó. És hát nehéz volt a békás témát dekódolni néha. Valaki elmondja egyszer, miért húz gólyalábat a béka a direkt marketing szekcióban? És nem volt értelme a marketinget szembeállítani a kommunikációval, mert nem értelmes a kérdés ilyen formában. És hogyan állíthatunk szembe két olyan dolgot, amelyeket nem is definiáltunk? Hogy elvileg nem kéne, mert ezek szakmai alap dolgok? Hát, maradjunk annyiban, jó lenne rendet rakni bizonyos kérdésekben.

5. A szabályozó szervezetek monnyanak le. Legalább is a jogászaik. Amíg nem tanulnak meg/nem hajlandóak "emberi nyelven" beszélni, addig elég nehéz lesz dekódolni, hogy mit is szeretnének a szakmától. Az meg, hogy mindenben sunyi, szabálysértő cégeket vélnek felfedezni, egyenesen sértő. Végezetül: "Ha rajtam múlna, a reklámok felét betiltanám" (by ORTT elnök úr). Szerencsére ez nem rajta múlik.

Mielőtt negatív végkicsengése lenne: egyáltalán nem éreztük magunkat rosszul Egerben, de elviseltünk volna több őszinte és előre vivő vitát, jól időzített felvetést. A jó pillanatokért köszi a fehér hollóknak.

Ma közöltük ezt a hírt: http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=12401. A Facebook júliusban új ruhácskát kapott, amit e hónapig opcionálisan állíthattak be maguknak a userek. A dolog mostanra kötelezően élesedett, a népek meg tiltakoznak. Több millióan.

Az egyik "fogyasztói csoport" (hú de hivatalosan hangzik) 12 nap alatt elérte az egymilliós taglétszámot, ezt napi 200 ezerrel fejelik meg. A cél az ötmillió. De vannak mások is; némelyek pár ezren érdekérvényesítenek, mások meg kétmilliós tömbben.

Hogy mi a bajuk? Hát az a bajuk, hogy bár a Facebook az új dizájn bemutatása után megkérte őket, jelezzenek vissza, de előtte - értsd: a ráncfelvarrási ötlet megszületésekor - senki nem kérdezte meg a népet, mégis mi kéne, ha vóna.

A Facebook azt mondja, hiába a pár millió fő tiltakozó, a csendes többség elfogadta, sőt, sokan lelkesek. Tehát a design él virul, és menni fog. Éljen! Akkor meg minek kértek visszajelzéseket.

Azért érdekes kérdés ez, mert ez mégis csak egy közösségi oldal, vagy mi. Web 2.0. Csinálják a látogatók a forgalmat meg minden. Nézegetik egymást, kommunikálnak. A hirdetők meg örülnek. Talán illő lenne komolyan venni, mit gondolnak.

Talán nem a megfelelő mód félresöpörni mindezt azzal, hogy "megértjük, hogy sokak életének lényegi eleme a Facebook, és hogy nehezen állnak át". Jójó, az embert pl. itthon sokkolta az Index, a HVG, az FN.hu megújulása is. Valóban van ilyen effekt, ami aztán elcsitul. De ha egyszer kérdezünk, a válaszokat illik nem figyelmen kívül hagyni.

A dolognak van persze egy olyan olvasata, hogy ki az a szánalmas lúzer, aki képes a Facebook redesign miatt önmegvalósító szervezkedést folytatni, meg egy olyan is, hogy a Facebook úgy web2.0, ahogy Magyarország kistigris... És a Facebook még szerencsés, hogy a felhasználók maradnak - ha háborognak is.

Mert én például azóta, hogy az iWiW-et teleszemetelték irreleváns, bazi méretű bannerekkel és hülye, felesleges szolgáltatásokkal, nem nagyon járok arra, csak ha nagyon muszáj. Úgy néz ki a honi "fészbuk", mint egy bazár, és mint ilyen, nem nagyon ihleti a hirdetőket értelmes megoldásokra, a fogyasztók meg szépen lassan elunják.

Imígyen sóhajtott fel a Mediapost szakírója, Aaron Goldman. A blogger néhány pontban összefoglalta, mit csinálna akkor, ha ő felelne a cégért. Lássuk, a teljesség igénye nélkül:

Jó, a cím enyhe túlzás. De valószínűleg a Domestos is átesett a ló túloldalára tisztasági tanácsaival. Nem azt mondom, jó dolog, mikor elmondják az egyik főzőműsor szponzoraként, hogy lehetőség szerint ne vágjuk ugyanazon a deszkán a répát meg a fél disznót, és hogy ne tenyésszünk zsizsiket a lisztben, mert nem jó.

Viszont házi kedvenc ügyben kicsit elvetették a súlykot. A Lelenc Kutyamentő Egyesületnél legalább is kiütötték a biztosítékot. A következő bojkottra felszólító e-mailt küldték körbe:

"Állattartók ezrei háborodtak fel a Domestos új reklámfilmjén, és a weblapjukon közzétett tanácsokon.

Felbuzdulva a kutyás reklámok sikerén megalkották a saját verziójukat, ám átestek a ló másik oldalára.  Immár ovisok ezrei tanulhatják tőlük, hogy ha csak a közelükbe téved egy kutya, akkor rohanni kell a fertőtlenítőért, mert halálos kórokozók támadnak rájuk az eb szagától is, anyukák százai nem alszanak éjszaka, nehogy a macska tüsszentése megfertőzze a gyereket. Az, hogy a sterilitás mániához mi köze a fajtatiszta kiskutya vásárlásának, a veszettség elleni védekezésnek, vagy a kullancscsípésnek az örök rejtély marad.

http://www.domestos.hu/higenikus/kedvenc.php

Mi kutyások, akik már hosszú évek óta túlélői vagyunk a lakásunkban kórokozóikkal együtt élő állatainknak most sem fogjuk eltaszítani magunktól keverék, gyakran utcáról összeszedett állatainkat. Ezentúl is boldog örömmel nézzük, amikor a kutya segít a járni tanuló gyereknek, amikor hozzábújik a szerelmi bánatával küzdő kamaszhoz, és nem fogjunk ilyenkor körömkefével és Domestossal támadni családunkra.

Főleg Domestossal nem! Maradunk a jól bevált, nem agresszíven reklámozott termékeknél.

Ha Te is úgy érzed, hogy ez a reklám káros, akkor csatlakozz bojkottunkhoz, mellőzd a Domestos használatát!

Lelenc Kutyamentő Egyesület

www.lelenc.hu"

Nem azt mondom, hogy ebben nincsen túlzás, de volt kutya és jelenlegi macska tulajdonosként azért rendesen nézek ki a fejemből a fenti linken fellelhető olyan tanácsok okán, mint hogy a kedvencünk soha ne másszon fel a fotelba, és nehogy már hazavigyünk egy ügyes ön PR-rel megáldott kóbor kiscicát...

Ha a gyerek nem eszik meg napi nemtom hány deka koszt, és folyton felmos alatta az anyuka, totálisan életképtelen, mindentől beteg embert nevel belőle - függetlenül attól, hogy rontja-e a közelében a levegőt egy kisállat, vagy sem.

Értjük mi, hogy a tisztítószerek gyártóinak is meg kell élniük valamiből, de ha lehet, ne a hülyeségből. A tisztaság jó, a kóros tisztaság meg nem jó. Nem vagyok kutya puszilgatós, de lehet hogy egy kutya puszi egészségesebb, mint egy antidepresszáns vacak élethelyzetekben.

Nem hiszem, hogy a Lelenc felhívása miatt csődbe menne a cég. De azért ez egy szép, klasszikus marketing öngól.

A szaksajtó azzal van tele angolszász barátainknál, hogy vajon a GfK vagy a WPP nyeri a versenyfutást a TNS kutatócégért. Valóban izgi, bár már kicsit unjuk az ellenséges ajánlatot tett, visszavonta, visszautasította, mégis, mégse témát. Persze fontos a téma, de úgy tűnik, nem csak mi fáradtunk meg az események feszült követésétől. Illusztáció a CB News francia szakportál hírleveléből:)

A kétségtelenül legmókásabb direkt marketing üzenettel ma örvendeztetett meg a HVG. Vezető üzleti hetilapunk, mellesleg nagy kedvencem arról tájékoztat, hogy bizony nekem két hónapos próba akcióban kellene részt vennem (50% engedménnyel), mert a tájékozottság jó dolog, és bizony a lap segít eligazodni a világban.

Először azt hittem, valamelyik új terméküket ajánlgatják, majd rájöttem, hogy bizony, ők a hetilapnak toboroznak olvasókat. Ekkor kezdtem furán érezni magam, mondván, hogy jött ez a hülye ötlet, hogy pont nekem ajánlgatják magukat, mikor ezer éve olvasom őket, és mióta kiröppentem a szülői fészekből (nem ma volt), azóta ráadásul az én nevemen van az előfizetés.

Aztán az apró betűből rájöttem, hogy engem bizony a Posta Direkt adatbázisa alapján találtak meg, ami igazán dicséretes, mivel "profilomból" kiderült, vevő vagyok a HVG-re. Csak épp arról feledkeztek meg, hogy ezzel az eDM-mel kb. tíz évet késtek. Erre viszont akkor jöhettek volna rá, ha belenéznek a saját előfizetői listájukba.

De nem tették. Így aztán, sok-sok szűrővel szűkíthető adatbázis ide vagy oda, mégis csak küldtek egy tökéletesen irreleváns marketing üzenetet. Ez sajnos minden volt, csak direkt marketing nem. Persze ettől még csütörtökön ugyanúgy várom az előfizetői példányom. Ahogy megszoktam.