Lelki szemeim előtt Don Quijote szélmalom-harcához hasonlatosként jelenik meg időnként a kis hazánkat lepő szürke kifehérítéséért küzdő szervezetek, hatóságok tevékenysége. Az úgyis „mindenki-mindenkit-átver” világból való kitörés halvány reménysugaraiként jönnek a hírek, hogy megbüntették X céget, elmarasztalták Y kereskedőt. Még ha jó magyar megkeseredettként hozzátehetjük is, hogy a büntetések „úgyis” beépülnek az árakba, valamerre mégiscsak el kell indulni, hogy haladjunk is majd valahova...
Érintett cégek azonban új eszközökkel fegyverkeztek fel, amivel ugyan Don Quijotét nem ütik ki a nyeregből, a lándzsát viszont kiverhetik a kezéből. Nevezetesen – hogy ne beszéljek már folyamatosan kódokban – a jogvédő szervezetek és a versenyhatóság által elmarasztalt cégek szép apránként rájöttek, hogy a hírközlő médiumokat jogi lépésekkel fenyegetőzve megakadályozható, hogy elmarasztalásuk híre eljusson a publikumhoz.
A jogvédő szervezet vagy versenyhatóság kiad egy közleményt az elmarasztalás és a jogsértés tényéről. A médium leközli, majd hihetetlen gyorsasággal postaládájában landol egy fenyegető levél, miszerint ha az ominózus hírt nem igazítják helyre vagy távolítják el nyomban (tudnillik a szabályozó hatóság döntése megfellebezhető, vagyis a büntetés évekig elodázható), azonnal pert akasztanak a nyakukba.
Olyan szép ez, hogy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével már nem is írható le. Az egyébként sem működő igazságszolgáltatás most már arra is használható, hogy a szürkezóna takarózzon vele?
Ismét eltűnt egy cikkünk... Mert megfenyegettek... Nem kértek, mindjárt erélyesen felszólítottak. Bár kétlem, hogy maga a per a fenyegetésben foglaltaknak megfelelően gyorsan lezajlott volna, a jogi fenyegetés előnyeit az ország egy része kétségtelenül gyorsan megtanulta...
Remélem, azért Don Quijotét semmi meg nem állíthatja...
