2007.12.06.
12:46

Írta: mediainfo

Karika l'art pour l'art

Múlt héten valamelyik délután a Balázs show előtt bambultunk uzsonna mellé. A téma: Ki a show legszexisebb nője? Volt erotikus takarítás - semmit sem sejtető, hanem mindent megmutató - áttetsző tangában és persze vizespóló verseny. Délután ötkor. 12-es karikával.

Kérdem én, minek akkor a karika? Vegyük le, és ne bohóckodjunk vele, különben is nagyon zavaróan hat a képernyőn. Lehet, hogy másnak is szemet szúrt a dolog, netán valaki bejelentést tesz. Na bumm.

A médiatörvénykezés döcög, majd egyszer öt év múlva 30 másodpercre elsötétül a képernyő, és mindannyian nagyon bosszúsak leszünk, mert ez egy értelmetlen büntetés. Mert persze nem fogunk emlékezni rá, hogy ez a 2007. november 30-i, délutáni sávban elkövetett seggrázásért jár majd.

Közben meg azt olvashattuk az Indexen a minap, hogy az ORTT továbbra is megmarad, s jövőre 8 milliárdból gazdálkodik. Újabb évre konzerválódik az a bevett gyakorlat, hogy a médiumok alkudozásba kezdenek a bírságaikról, és a "mindenki jól jár" alapon befolyt összegek aztán szétosztásra kerülnek olyan produkciók között, amikről nem nagyon hallottunk.

Szóval ilyen feltételek mellett a korhatár karika leginkább egy vitatható esztétikumú díszítőelem, aminél csak a kereskedelmi csatornák által alkalmazott visszaszámlálások idegesítőbbek (még x nap, y óra az ilyen-olyan döntőig, rekordkísérletig), amelyek már tisztességesen kitakarják a képernyő egy részét.

Szólj hozzá!

Címkék: média szabályozás televízió

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr16254280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása