2007.11.29.
22:21

Írta: mediainfo

Blogvilág

Mostanában üldöz a blog téma. De ezt kivételesen nem is bánom. (Ez is egy blog, a "hely szelleme" is kötelez;) Pedig az utóbbi hónapokban a web2.0 vagy épp a blog kifejezés kiejtése nélkül nem hangozhatott el előadás.

Itt mindig forradalom zajlik és a hagyományos média meg ilyen-olyan. Bár 2005 óta már több blogom is volt (s mindet szerettem, mint holmi háziállatot), kezdtem magam lassan "1.0-s reakciós csökevénynek" érezni, mert nem éreztem a felbuzdulást, és nem tudtam-tudok univerzális gyógyszert látni a web2.0-ban, a média2.0-ban vagy a [helyettesítsen ide bármit] 2.0-ban.

Mikor már végképp kezdtem túladagolódni, szerencsére a kezembe akadt végre az itthon hónapok óta olvasásra várakozó Blogvilág című könyv. És akkor szépen elkezdtem olvasni a blogról. Fotelben ülve, könyvillatot érezve, hála istennek jó messzire a képernyőtől. És kellemes csalódás volt. Naná, hisz most ez nem az a - sajnos inkább jellemző - helyzet, mikor "blogol-blogoltalan" "akar beszélni" a Témáról, hanem válogatott szakemberek fejtették ki a gondolataikat.

Szóval ez egy higgadt könyv. Lelkesedéssel, de kérdőjelekkel, talánokkal és nemekkel együtt. És persze fából vaskarika. Hiszen érvelnek a blog, s a web2.0/média2.0 nyújtotta publikációs szabadság mellett, de közben ez egy zárt "rendszer". Szűrt tartalom. Klasszikus médiatermék. A korábbi paradigma jegyében született professzionális tanulmány gyűjtemény. De nem baj. Én ezt nagyon szeretem. A papír fegyelmez, higgadttá tesz, a linearitás kerete összeszedettségre kényszerít.

És persze - egyetértve a könyvben írtakkal - nincs itt választási helyzet. A blogger nem ellenség, de nem is újságíró. Ő csak egy másfajta nyilvánosság, s annak másfajta formálója. De ez még nem jelenti a média1.0 végét. Ne is jelentse!

Gondoljanak csak bele, ha számolatlanul kéne olvasni például a blogokról a neten vagy bárhol. Na nem. Nekem nagyon is megkönnyítette a dolgom a kiadó azzal, hogy szépen könyvformába öntötte ezeket a véleményeket. No, ezt csak a média1.0 teheti meg. Szóval, a lelkesedés jogos, de revolúcióról (paradigmaváltásról, brrr) beszélni szerintem túlzás. Jó lesz az evolúciónak is.

S ha már blogvilág. A könyv második - terjedelmesebb - felét Bőgel György blogjának kicsit meghúzott kivonata teszi ki. Erre is mondhatnánk, hogy fából vaskarika. De meglepő módon bele lehet rázódni a gondolattöredékek lineáris egymás utáni olvasásába. Nem mondom, jó volna görgetni, kattintgatni, ugrálni. Dehát eddig is megvoltunk a görgetés, ugrálás nélkül mondjuk Márai vagy Radnóti naplóit olvasva. Hogy a 18. századi levélregényekről ne is beszéljünk.

Egyébként meg, ha már papír: Papp László a freeblog kapcsán tartott a blogokról előadást tegnap az Integrált Marketing Konferencián. Elmondta, hogy a közeljövőben a szintén az econet csoporthoz tartozó Pesti Estben tervezik freeblog tartalmak megjelentetését. Erre kiváncsi vagyok, mert a freeblognak ez jelenthet reklámot, de az nagyon véleményes, hogy a blogolás lényege hogyan megy át a print korlátai között.

Ahogy Bőgel György írja, a blog prompt műfaj. A nyomtatott lapok meg nagyon nem. Mondjuk a Blogvilág is tetszett, igaz, az nem blogkönyv, hanem blogokról szóló könyv. Hogy a freeblog hogyan nyújtogatja az offline csápokat, majd kiderül.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: média internet sajtó 2.0 sajtómunkás

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr45247264

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nyugdijra is ráteszi a mancsát a gonosz cigánytörpe!!!! Nincs megállás!!! 2010.11.26. 12:33:33

 Hát tessék fidesz szavazók büszkék lehetek magatokra!! Aki komcsi az komcsi kommer kisz titkár pártag vezéretek a torz testü degenerált orbán törpe ujra támad!! Most a nyugdijra fáj a foga most azt nyulja le ettöl a sokat szenvedett kis néptöl!! ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása