2007.11.13.
13:15

Írta: petal

Valami fénylik Dániában

A dánok imádják a kütyüket, különösképp ha elektronikusak. Az ország évek óta tesztpiacként szolgál a mobiltelefongyártók számára, hogy csak egy példát mondjunk.

Ezúttal azonban gondoltak egy akkorát, hogy még a szánk is tátva maradt. De a szemünk mindenképp, ugyanis a legfrissebb dán fejlesztés nem más, mint a színarany távirányító.

Bár Magyarországon egyelőre alulfejlett a luxustermékek piaca, ennek az újdonságnak minden bizonnyal lennének vásárlói hazánkban. Elvégre a világelsők között vagyunk tévézésben, miért ne kapcsolgatnánk hát az adók között stílusosan?

A Lantic Systems távirányítója nem meglepő módon a világ legdrágább távirányítója, amely jelenleg 55 ezer dollárért elérhető a rá vágyakozók számára (karácsonyi ajándék gazdagoknak?). Az arany távirányító Hollandiában mutatkozott be, és a hírek szerint a cég már meg is kapta az első megrendeléseket a decembertől kapható, Gold RC1 nevet viselő termékre.

A csillivilli design mellé a szerkezet nemcsak a televízió (és a hozzá tartozó hagyományos eszközök, pl. videó, DVD-lejátszó) kezelésére képes, de irányítható vele például a lakás világító rendszere, az automatán elhúzható függönyök, a riasztórendszer, a légkondicionáló és különböző navigációs rendszerek (elvégre aki ezt az eszközt megengedheti magának, annál már majdnem minden működhet távirányítással). A gyártó egyébként termékét elsősorban exkluzív otthonokba, valamint luxusjachtokba ajánlja.

1 komment

Címkék: kütyü

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr42227673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barabás Csaba · http://vallalkozok.blog.hu 2007.11.13. 22:23:27

egy barátom szakvizsga dolgozatnak 9 évvel ezelőtt hasonlo kütyüt tervezett, az volt a neve, hogy az automatizalt lakas vagy valami hasonlo, sokkal tobbet tudott (munkahelyrol tudtad smsüel bezarni az ajtot, elzarni a vizcsapot, gazt, mielott hazamentel fel oraval elotte a futest felhuzta stb... ezek csak h ulve leoltod a villanyt stb extrak voltak)
A bibic csak az volt, hogy egy letezo lakasba beszerelni tenyleg sokba kerult, de ha egy ujonnan epito lakasba szeretnel ilyet, akkor csak a toredeke ...
süti beállítások módosítása