2007.11.05.
10:52

Írta: mediainfo

Őszi álmot alszanak a tévék

Miközben hétről-hétre tudósítottunk a nézettségi verseny állásáról, a nyári uborkaszezon közepette, mint messiást vártuk a két "nagy tévé" ősszel induló nagy dobásait. Hát hiba volt.

Először a TV2 nyitotta meg a sort az "Okosabb vagy-e, mint egy 5.-es?" című vetélkedővel. Alapból jó az ötlet, de valahogy az egész olyan álmosan hat a képernyőn. Kizárólag Tilla hiperaktív, túlmozgásos koreográfiája rázza fel a vetélkedőt. Egy kedves ismerősöm idegbeteg lesz tőle, szerintem meg ha ennyi sem történne, akkor szendergésbe fulladna a péntek esti műsor. Tilla rutinja jól jön, ez tény. De hogy már az sem segít, hogy gyerekek vannak a műsorban? Hát szóljanak már be a játékosoknak, könyörgöm! Vagy Hollywood-i receptre legalább hozzanak egy kutyát.

Utána jött a Nagy fogyás. A múltkori adásból megtudtam, hogy Norbi és Béres Alexandra nem szeretik egymást. Meg hogy valaki nassol. A "konfliktust" most nem kommentálnám. A Blikk meg a többiek kommentálják, azért fizetik őket. Ellenben elgondolkodtam a műsor koncepcióján. Rengeteg túlsúlyos ember él Magyarországon, tehát egy példaadó műsor igazán hasznos lehet. Ugyanakkor a súlykérdés neuralgikus pont, tehát aki menet közben kiesik, annak ez a kudarc több annál, mint hogy kiszavazták a bigbráderből. Ez a kudarc duplán számít. Szóval aki veszít, duplán veszít.

És most szombaton meglódult az RTL gépezet is a Csillag születik című ki-mit-tuddal. Bár ne tette volna. Azonnal megmutatkozott, hogy - akárki akármit is mond - az ömlesztett, kategóriák nélküli verseny értelmetlen. Nem lehet Megasztárt csinálni, mert olyat már csinált egy másik adó Magyarországon. Ezért az RTL csinált egy "egyébbel" felturbózott énekversenyt. A többi produkció ebben a közegben joggal érezheti magát "futottak még"-nek. Arról már ne is beszéljünk, hogy az egész egy egyszerű Szombat esti láz remake. Az egy eltalált műsor volt a maga nemében. Ez viszont már csak egy fáradt utánzat.

Szóval, a nagy dobások helyett poros a nagy tévék kínálata, s úgy tűnik, hogy őszi álmot alszanak. Közben a Viasat elkezdte adni a Kézilabda BL meccseket, ott legalább van miért drukkolni. Mert ezek a vetélkedők az azonosulás minimális lehetőségét sem kínálják fel a nézőnek. Kíváncsian várjuk a nézettségi adatokat. Addig is jóéjt minden kedves 18-49, a hirdetőknek kedves nézőnek. Habár a hamarosan startoló Pókerarcokkal még maradt egy esély a felébresztésünkre...

3 komment

Címkék: televízió

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr30218901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.05. 18:17:06

Azért bemutatkoznak ott valódi tehetségek is.

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.05. 18:17:50

Már úgy értem, a tehetségkutató műsorokban.

mediainfo 2007.11.12. 18:49:31

aranyhaj: Nem vitatjuk:) Azt hiszed, mi nem követtük anno a Megasztárt?:P

Egyébként a Pókerarcok megmentett minket a teljes unalomtól idén ősszel, hogy némi jó hírt is közöljek az ősz nagy dobásaival kapcsolatban. Elég jól sikerült darab. A fenti bejegyzésben taglalt műsorokhoz képest mindenképpen.
süti beállítások módosítása