Vasárnap rajta ültem a füstölő Malév gépen. Azon, amelyiknek utasait a hivatalos tájékoztatás szerint még vasárnap elutaztatták. Végülis Amerikában még valóban vasárnap volt, amikor hétfő reggel sikerült nekiindulnunk második nekifutásra az útnak, de most ne akadjunk fel a részleteken (rajtunk kívül legalább harminc másik utas nem repült el vasárnap, bukva a szállodáját vagy épp a tárgyalását...).
Végre megérkezünk San Francisco-ba, munkába állás, miegymás. Június 22-t írunk, immáron minden időszámítás szerint, amikor jön egy email a Travelocity-től, ahol az utat foglaltuk, hogy azonnal hívjuk fel őket, mert változás történt a menetrendünkben - majd alább részletesen az útvonal, amelyen az előző napon valóban meg is érkeztünk úticélunkra.
Biztos, ami biztos, udvarias ügyfélként felhívom a telefonos ügyfélszolgálatot. A vonal másik végén jól hallhatóan távol-keleti akcentusú kollegina - amiben nem az akcentus a baj, az nekem is van, csak az ehhez társuló, nagyjából a normálhoz képest harmad gyorsaságú megértés. De nem ugrunk fejjel a falnak, először meg kell engem keresni a rendszerben, mert Amerikában struktúrált gondolkodás van.
Idáig nagyon szép és jó is minden. Megtalál, megkérdez, tényleg én vagyok-e. Majd rendezetten elkezdi beolvasni, hogy a megváltozott adatok szerint úgy módosult a menetrend, hogy tegnap utazom. Mondom neki, én ezt észrevettem, el is utaztam, jelentem, köszönöm, azóta már meg is érkeztem. Nem érti. Felhívom a figyelmét a dátumokra. Hogy ma június 22. van, amiről ő beszél, az meg június 21-én volt. Még mindig nem érti, de a rendszerben már repedést okoztam. Megakadunk. Kis türelmet, akkor most nem tudja, mit csináljon. (Erre nincs leírás a struktúrában.) Zene, majd a szintén betanult, köszönjük türelmét mondatok. És végül elhangzik, amiért tulajdonképpen telefonáltam: kérem, ignorálja emailünket, tévedésből küldtük egy nappal aktualitása után. Köszönjük megértését.
Én is köszönöm. Jót mosolyogtam. :)
