Nemrégiben olvastam egy érdekes bejegyzést az OJR.org-on Eric Ulken-től. Tulajdonképpen arról ír, amiről már sokan mások is írtak, avagy hogy mit is kellene csinálniuk az újságoknak azért, hogy ne haljanak meg. Mert ugye az az alapgondolat, hogy a nyomtatott lapok üzleti modellje már nem igazán működőképes, viszont az online menekülőútvonal meg még nem az.

Ulken szerint az online üzleti modell gyengeségének oka, hogy a kereslet-kínálat törvényszerűségeit nem veszik megfelelően figyelembe. Sok az eladatlan reklámhely, elsősorban a gyengébb minőségű reklámhely, amelynek egy jelentős része szerinte pusztán abból ered, hogy duplikálódik... multiplikálódik a tartalom különféle utakon.

Példát hoz, miszerint A lap megjelentet egy sztorit, ami aztán megkezdi az útját a neten. B átveszi, C ellopja, aztán D hírügynökség meg saját anyagot készít, amit E, F és a többiek átvesznek. A lapot közben senki vagy alig valaki linkeli be, mint forrást. De ha belinkelné, se biztos, hogy sokat érne vele.

A naaaagy sztorik csábítóak, mert sok-sok ad hoc látogatót hoznak be, és ezzel nő az UV, a PI, a CT és egy halom olyan mutató, ami jól hangzik statisztikailag. No de mennyit ér ez az ad hoc közönség? Nem sokat. Mert a médium alapközönségéhez képest nagyon heterogén, szóval maximum kilóra adható el, de a minősége hirdetői szempontból nem ér sokat. Nem tekinthető valódi célcsoportnak.

Ulken szerint a megoldás az volna, ha a lapok online verziói is szépen redukálnák azon témák és funkciók számát, amelyekkel napról-napra foglalkoznak, s inkább egyedi piacokra és témákra fókuszálnának. Azt javasolja emellett, hogy ne adják könnyen ki az értékes tartalmaikat, és fontolják meg, mennyire éri meg a hírügynökségekkel együttműködni (A CNN például tavaly úgy döntött, hogy nem nagyon, így felmondta az AP és Reuters szerződéseket is. Persze neki "könnyű", fel tudott állítani egy remek kis apparátot helyette).

No, ennyi dióhéjban. Érdemes a fenti linken megnézni az eredeti postot.