2008.02.21.
13:38

Írta: mediainfo

Kiabálás-kelte

Most olvasom az Indexen, hogy Bánó Andrást "letiltották" a képernyőről, mert "indulatosan" beszélt az interjúalanyokkal. Így már értelmet nyert számomra, amit reggel félálomban még nem teljesen vágtam, miszerint a riporter a műsor végén úgy búcsúzott el, hogy nem lesz többet, mert "a köztelevízió egyik vezetője" letiltotta. Azt hittem, ez már megint valami összeférhetetlenségi balhé. (Meg felmerült bennem, hogy mi a szösz, ez is olyan live kiszólás, mint amit Havas produkált Várdy Zoltán ellen, mielőtt eltanácsolták a TV2-től?) De aztán kiderült, hogy egy vizsgálat szerint a riporter éppen a riportalanyokkal nem tudott összeférni. Kellemetlen.

A politikusok közmondásosan hülyék. Pártállástól függetlenül. Bemennek reggel valamelyik csatorna valamelyik műsorába, nyomják a verklit, a kérdéseket nem hallják, a válasz mindig mellé duma. Istenkém, hozzászoktunk. Vagyis, mi nézők, mert úgy tűnik, a képernyősök némelyike nem viseli olyan jól.

Napi hírfalásom évek óta - jobb híján - a Nap-keltével indul, ébredtem én már mindenkire. De az Index cikkben külön kiemelt Karsai esettől én is gyorsan felélénkültem. Álmosan távkapcsolóért nyúl, tévé bekapcs, valami olyasmi hangzik épp el, hogy de a jóisten megáldja magát, hát hogyan lehetne stb. Jé, a riporter. Jé, üvölt az alannyal. Egy sajtpapírra fel is jegyeztem akkor néhány örökbecsű mondatot, de valahová elkevertem. Most meg lehet tekinteni az MTV Videótárában.

A napokban volt arról hír, hogy a Napkeltét megbüntették, mert a Népszava fejléce "indokolatlanul sokáig" látszott, és ez burkolt reklámozás. Vagy mi a szösz. Akkor arra gondoltam, üvöltözni lehet a stúdióban, de arra rögtön lecsapnak, ha egy sajtótermék tovább látszik. De úgy tűnik, mostanában mindenre lecsapnak.

Szóval, feszült idők vannak. Tévés elnökválasztás, népszavazás, mindenféle idegesítő és szorongást keltő események. Bánó András meg mehet pihenni. Kevesebb kiabálás lesz. A műsor nem lesz jobb, se rosszabb. Lehet, hogy nem hírekre kéne eztán ébredni. Van a Bebe TV nevű gyerekcsatorna egész piciknek. Végtelenül lassú és ártalmatlan események láthatóak rajta. Ajánlom mindenkinek, főleg a politikusoknak és a közéleti újságíróknak. Szerintem én is inkább arra fogok ébredni ezentúl.

Szólj hozzá!

Címkék: média televízió sajtómunkás

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr30348444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása