2007.09.26.
11:08

Írta: petal

A beharangozók új generációja

A tévéműsorok promójának új vállfaja jelent meg Amerikában - olvastuk az Ad Age-en. A televíziós verseny vélhetően olyan szintig fajult, hogy már új módszerekre van szükség az őszi újdonságok beharangozására. Ami nem is csoda, hiszen a nálunk is ismert, hagyományos promókat (háztartásonként több mint 100 csatornán) már a könyökükig unhatják az amerikaiak.

A próbálkozások többféle megközelítésben öntöttek formát: akadt csatorna, amely a reklámszpotok közé rejtette el a saját beharangozóját, míg mások hírességeket beszéltettek az új műsorokról.

A Fox marketingvezetése például a beharangozók jelentős lerövidítése mellett döntött, mondván, hogy a csatorna nézői egész életükben a reklámüzenetek kiszűrését tanulták. Ők pedig azzal próbálják meg becsapni a szűrőt, hogy 5-10 másodpercben villantják meg a kínálatot, például azzal, hogy Gordon Ramsay hozzávág egy kést a képernyőhöz.

Az NBC még egy hirdetőt is bevont az őszi beharangozók elkészítésébe, így két legyet ütött egy csapásra, és még azért az adásidőért is pénzt kapott, amit egyébként is a saját programjai népszerűsítésére szánt volna. A csatorna műsorait többek között két karakter beszéli ki a szponzor Honda autójában ülve, más promókban pedig híres sportolók mondják el, melyik sorozatot nézik majd az NBC kínálatában.

Kísérletezésekre persze korábban is volt példa, ahogy azonban az Ad Age is rámutat, a tétek mára sokkal magasabbak. Az őszi verseny gyilkosra fordult, és mivel az amerikaiak számára a legtöbb műsor online vagy mobilon is elérhető, a csatornáknak már nem csupán tévés versenytársaikkal kell megküzdeniük a nézettségért.

A beharangozók új generációja ezért arra hajt, hogy megragadja a fiatalabb nézők fantáziáját, akik aztán szájról szájra adják tovább, milyen izgalmak várhatók majd egyik vagy másik csatornán.

Szólj hozzá!

Címkék: televízió

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr40177399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása