2007.09.17.
17:45

Írta: petal

Európa még kitart, az USA már búcsúzik, mi pedig...

...hol vagyunk még?

Hol vagyunk még attól, amitől az amerikai szakmai sajtó jelenleg hangos? Vagyis hogy a TNS Media Intelligence legfrissebb adatai alapján recessziót él meg a reklámipar alfájának és omegájának számító Egyesült Államok tradicionális hirdetési piaca? Ebben a hírben – azon kívül, hogy 2001 óta először zuhant két egymást követő negyedévben a hirdetési költés az USÁ-ban – sokak szerint nem is maga a visszaesés a rendkívüli, hanem amit előrejelez: tudniillik hogy az internet most már könyörtelenül átveszi az irányítást a reklámiparban.

Az összesen 0,3 százaléknyi csökkenés talán nem is annyira ok az elgondolkodásra. Annál is inkább, mert mindeközben Európában – de legalábbis Nagy-Britanniában – maguk az internetezők vélik úgy, hogy a fő tájékozódási és szórakozási eszköz a médiában még mindig a televízió. Erre a Lightspeed Research Media Week számára készített kutatása mutatott rá, amely 2000 internetezőt kérdezett meg médiahasználatával kapcsolatban. Márpedig ha az internetezők nem elfogultak a világhálóval kapcsolatban, akkor le kell-e írni a hagyományos médiumokat?

Miközben pedig a világ már hónapok, ha nem évek óta a nagy fordulatot jelzi előre és várja, addig itthon – bár a nemzetközi trendeknek megfelelően nyomul előre az internet – még nem tartunk ott internet penetrációban, hogy egyáltalán összehasonlítható legyen a többi reklámeszközzel. Azért remélhetőleg a későn jövők magabiztosságával hozzuk be a lemaradást, de addig is közelebb vagyunk a brit igazsághoz: vagyis egyelőre a TV, illetve második helyen versengve a sajtó és a rádió a legfontosabb hírforrásunk.

Szólj hozzá!

Címkék: médiahasználat

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr55168349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása