2009.05.26.
18:09

Írta: mediainfo

Nem a média csóválja

Tűző nap, UV-sugárzás, meggyes rétes, ingyen kávé és brandingelt energiaital mellett elkezdődött a médiások legnagyobb hazai konferenciája, a Média Hungary. Miközben a Balcsi-part erős kísértést jelentett, azért jól beültem egy sor előadásra. Éppen a "Ki kit csóvál?" című előadásra érkeztem Tihanyba.

Heim Péter prezije azt boncolgatta, hogy mennyiben képes a média a várakozásokat befolyásolni, amelyek aztán a gazdasági folyamatokat befolyásolják. Ezzel összefüggésben okolható-e a média a trutyi mélyüléséért, és tehet-e valamit a mocsár felszárításáért.

A média persze bazira fontosnak érzi magát, ontja magából az "elemzők szerint" típusú cikkeket. Nem csoda, a válság érdekli az embereket, ergo írni köll róla, na! A gazdasági-közéleti lapoknak még jól is jön a dolog: nő az eladás, és ennek a médiatulaj mellett a hirdetők is nagyon örülnek. Logikus.

Heim szerint azonban kicsit túlértékeljük a média szerepét. Úgy véli, a média felnagyítja a problémákat, de nem oka azoknak. (Huhh, megkönnyebbültünk:P) A médiát nem előrejelző, inkább utólagosan jelző rendszernek tartja. Ezért aztán szerinte amikor minden sajtóhír és elemző összeomlásról/fellendülésről beszél, akkor nem igazán kell hallgatni rájuk.

Ez nem jelenti azt, hogy a médiának nincsen felelőssége, mivel súlyosbíthat/tompíthat a szitun, illetve annak percepcióján. De azért fogadjuk el, nem mi fújjuk a passzát szelet. Persze, végül is mindegy is, amíg van "elemzők szerint" cikk a raktáron, addig minden rendben. Az okosok meg szépen eldöntik a dolgokat a háttérben. Vagy a fene se tudja.

Szólj hozzá!

Címkék: média válság sajtómunkás

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr981145261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.