2008.11.12.
16:02

Írta: petal

Élve temetik a TV2-t

Akinek pénzben is számít, nyilván nem a bulvárszerűen kiragadott, megfelelő szögből felnagyított nézettségi példák alapján fog dönteni arról, melyik tévécsatornán is hirdessen. Imázsban viszont nagyon is sokat árthat, hogy számos sajtótermék lassan évek óta a TV2 még nagyon is életben lévő hullája fölött járja táncát.

Nyilván a tömegek számára a nagy adathalmaz nehezen értelmezhető és követhető, de nem véletlen, hogy az AGB Nielsen is rendszeresen kifakad a nézettségi adataiból kifacsart következtetéseket látva. Az olyan címek és kijelentések ugyanis, hogy az RTL Klub „eltemette” a TV2-t, maximum a relativitás elméletének újabb bizonyítására alkalmasak - noha kétségtelenül nagyobb közönséget vonzanak.

Bár az RTL Klub lassan időtlen idők óta piacvezető kis hazánkban, a TV2-t még korántsem sikerült eltemetnie. Legnépszerűbb és leggyakrabban kiragadott műsorai valóban általában nagyobb közönséget vonzanak, mint a velük egy időben futó TV2-s műsorok, ám ez nem jelenti azt, hogy lenyomta volna a versenytársat. Az adatok ugyanis gyakran azt mutatják, hogy a TV2 tartja a formáját, miközben az RTL Klubnak az elmúlt hetekben például leginkább más, kisebb csatornák rovására sikerült növelnie nézőtáborát.

Ettől még a TV2 nézettsége valóban alacsonyabb az RTL Klubénál. Csak éppen olyan ez a harc, mint az üdítőpiacon a Coca-Cola és a Pepsi versengése. A végeredmény úgyis az, hogy a piacon mindkettőre van igény, és nagyon is szépen megélnek egymás mellett.

Azért jó lenne tudni, miért olyan jó halotti tort ülni folyton a TV2 felett.

9 komment

Címkék: internet sajtó verseny televízió márka hírnév

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr82765420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.11.12. 21:40:57

"Legnépszerűbb és leggyakrabban kiragadott műsorai valóban általában nagyobb közönséget vonzanak, mint a velük egy időben futó TV2-s műsorok, ám ez nem jelenti azt, hogy lenyomta volna a versenytársat."

- azért ezt a mondatot nem nagyon lehet komolyan venni :) de, az éppen azt jelenti. azt nem jelenti, hogy holnap bezár a tv2, de azt igen, hogy ennyi évi folyamatos másodikság után kijelenthető, hogy lenyomta őket az rtl.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.11.12. 21:43:38

ja, és akárhogy nézzük, az is tény, hogy minden mostanában indított műsora megbukott. nem, ez ismét nem azt jelenti, hogy holnap bezár, csupán azt, amit általában jelent: minden mostanában indított műsora megbukott.

petal 2008.11.13. 09:30:54

Épp ez az, miért jelentené azt, hogy megbukott? Vegye le a képernyőről a műsorait a többi hetvenvalahány magyar csatorna is? Kevesebben nézik, igen. Második, igen. Megbukott? Nem hinném. Szerintem a harmadiktól a hetvenakárhanyadikig sok csatorna sokat odaadna azért, ami a TV2-nek van.

mediainfo 2008.11.13. 09:53:38

Én inkább azt vettem ki petal kolléga szavaiból, hogy pl. az elbocsátásokat és a műsorok mérsékelten sikeres szereplését direkt kapcsolatba hozó állításnak és társainak pontosságával van gondja. Másfelől pedig azzal, hogy itthon mindenkire, aki nem első (legyen szó bármilyen iparágról), közlik, hogy megbukott.

Ha azt nézem, hogy mit várt - nyilvános nyilatkozatai alapján - a TV2 magától, akkor a Szöszis izé meg a Tíz egyértelműen nem teljesített, ahogy a Cápák sem. A Mega, Joshi rendben, az afrikai kalandbigyó meg erős közepes.

Tehát, elégedettek a hét műsor indításával kapcsolatban nem lehetnek, mivel szétaprózták magukat. Ellenben a mélypontról, amit tavaly produkáltak, egyértelműen elkezdtek kivánszorogni. Nem azt mondták, hogy lenyomják a jóval erősebb márkájú RTL-t idén ősszel, ergo, hogy nem nyomták le, nem tekinthető bukásnak.

A hét műsor egyszerre indítása viszont hiba volt, ezen belül a műsorról levett, ill. vasárnapra száműzött három műsor bénázása három pillér kidőlését jelenti a felzárkózási stratégiában.

Várdy folyton azt mondja, hogy 2010 végére piacvezetők akarnak lenni. Ha ez nem sikerül, az már mondható egyértelmű kudarcnak. Gondolom, akkor ő meg a tulajdonos levonja a konzekvenciákat.

Nem vagyok/vagyunk egyik vagy másik csatorna fogadatlan prókátora. Tiszta sor, hogy az RTL jóval ügyesebben csinálja évek óta, amit csinál. Nem véletlen vezet, s nem azért mert "a tömegek hülyék", ahogy ezt szintén divat fórumokon hangoztatni. Bazi sok melójuk van benne, és ennyi.

Csak az árnyalatokra érzéketlen, szélsőséges fogalmazással van gondunk, sújtsa az a tévéket, a rádiókat, vagy bármely más szereplőt. Időről-időre temetik a tévét, a sajtót, a net meg névtelen pedofilok gyülekezete, és folyton valaki megbukik. Nem unják még azok ,akik ezt a sok baromságot pusztán kattintási és egyéb mérőszámok miatt írják le? Csak ennyi:)

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.11.13. 13:10:14

persze, a leépítés nem emiatt van, az nyilvánvaló (legalábbis úgy látom, hogy számunkra az:) ).

a fenti, általam kiragadott mondatban nem is szerepel a szó, hogy megbukott.

szóval az "ám ez nem jelenti azt, hogy lenyomta volna a versenytársat", de, ez továbbra is azt jelenti. ha több évig második vagy, akkor bátran, és mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy lenyomott a versenytársad.

a konkrét műsorok buktak meg, nem a csatorna.

petal 2008.11.13. 13:23:27

A nézettségi adatok félrefordításáról van itt szó, ti. attól, hogy egy másik műsornak nagyobb a nézőszáma, nem biztos, hogy a másik műsor rovására lett akkora közönsége. Jelen esetben épp azt próbáltam magyarázni, hogy az RTL Klub sok esetben nem a TV2-től szedett el nézőket, hanem más csatornáktól, tehát épp nem a TV2-t nyomta le.

Egyébként az is jó kérdés, mikor lehet kijelenteni, hogy egy műsor megbukott? Szerintem első, elhamarkodott fázisban akkor, ha új helyre kerül (ez megtörtént a Senorita Szöszivel és a 10!-zel), aztán amikor megszűnik (XXL). De ha gazdálkodó szervezetekről beszélünk, egy műsor feketén-fehéren csak akkor bukta, ha az előállítása-kifejlesztése többe került, mint amennyi bevételt generált a csatornának.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.11.13. 15:36:20

oké, én szakmai értelemben gondoltam bukásra. aminek pedig igenis mérőszáma a nézettség. (az más kérdés, hogy a mostani tévés mérés legjobb esetben is csak kb. "pontos")

ha egy futóversenyt nézel, akkor sem az egyiktől nyer el a másik másodperceket. (ellentétben mondjuk a szkanderezés logikájával.) mégis valamelyik gyorsabb, s ha éveken át, akkor joggal mondhatjuk, hogy lenyomta a vetélytársát. aki persze szintén gyorsan fut, de a másik éveken át gyorsabban futott és fut most is. nem halál a második hely, de attól még második hely.

petal 2008.11.13. 16:38:41

A futóverseny és a szkanderezés pont jó példa, a futóverseny a rating, a szkanderezés a share. Mindkét sportágban kétségtelen az RTL Klub előnye, viszont szkanderben nem nyomta le jobban a TV2-t, mint mondjuk hetekkel korábban.

Merthogy a tévék ugyanazért az x éppen tévénéző emberkéért versenyeznek, ebből lehet kikanyarítani kisebbet, nagyobbat. A TV2-nek pedig továbbra is nagyjából ugyanakkorát sikerül kikanyarítani, vagyis nem rontott a teljesítményén az, hogy az RTL Klub javított.

De szerintem lassan már csak a szavakon lovagolunk. :) Ami mondjuk a bejegyzés lényege is, mert kikelt belőlünk a szakbarbár a bulvár ellen.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.11.16. 19:14:38

"nem nyomta le jobban, mint hetekkel korábban" - na de akkor csak lenyomta?! :)) ;P

na, de a lényeg, hogy szerintem értjük egymást, sőt sanda gyanúm szerint a bulváros dolgokról is hasonló lehet a véleményünk.