2007.10.17.
19:13

Írta: petal

Győzike, a magyar médiatermék

Csodálom Győzikét. Győzike a magyar médiapiac egyik legsikeresebb márkája, amely ráadásul szinte valamennyi platformon – tévében, sajtóban, interneten – működik. Győzike immáron ki tudja, hány éve úgy van jelen az életünkben, hogy közben (saját bevallás szerint) senki nem nézi, mindenki szabadulna tőle. Igazi magyar jelenség – és lám, mi is róla írunk éppen.

Győzike hihetetlen ügyességgel tesz róla évek óta, hogy mindig tartalommal töltse meg a médiát, az pedig örömmel statisztál ehhez. Hamarosan újra borzolhatja a kedélyeket az RTL Klub képernyőjén, de addig is, amíg senki sem fogja nézni az általában minimum másfél milliós nézettséget hozó műsort, már kezdhetünk megnyugodni. A sajtónak köszönhetően ugyanis a valóságshow szünetében is tudhatjuk, mi történik a Gáspár család háza táján, így az is kiderült, hogy a már-már válófélben lévő párnál talán van még remény a házasság megmentésére.

Győzikének talán politikusnak kellene mennie, olyan könnyedséggel mászik be a bőrünk alá, és gondoskodik róla, hogy mindenütt jelen legyen. Ő az igazi médiamárka, az univerzális aduász, akinek megjelentetésével mindenki jól jár. Mára egyre többek számára nyilvánvaló, hogy a showman egész élete egy show, vagyis pr-fogás. A legújabb megjelenések azonban azt mutatják, a gépezet ettől sem riad meg. Az új helyzetből poén és szarkasztikus cikkek születnek, a leszappanoperázott családi élet pedig a képernyőkön és az újságok hasábjain tovább pereg...

Szólj hozzá!

Címkék: média sztár pocsolya

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr51199455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.