2007.09.20.
12:32

Írta: petal

Mi ez az ingyen kávé dolog az amerikaiaknál?

Újabban mindenki ingyen kávét osztogat Amerikában, ha egy kis szájreklámot akar generálni termékének. És még működik is a dolog.

Az amerikaiaknak biztosan szükségük van a napi kávéadagjukra, különben nem lenne ennyi kávés kampány mostanában. Az már követhetetlen, kié volt először az ötlet, de tény, hogy a Starbucks egyenesen Coffee Break nappá nyilvánította március 15-ét, és ezen a napon idén már másodszor osztogatott ingyen kávét délelőtt 10 és 12 óra között az Egyesült Államokban és Kanadában. Sajnos a kezdeményezéshez a többi földrészen üzemelő kávézók csak hellyel-közzel csatlakoztak.

A magyar piacról kivonult, Amerikában azonban virágzó Dunkin' Donuts idén szállt be az ingyen kávé versenybe, viszont későn érkezőként mindjárt tovább is fejlesztette az akciót. Ők március 21-én (a tavasz első napjára hivatkozva) kínáltak ingyen kávét, de nem ám csak egy egyszerű hosszú feketét, hanem mindjárt egy prémium jeges kávét, mégpedig egész nap.

A legutóbbi fecske pedig az Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), amely távolról sem a kávéüzletben utazik, sokkal inkább új filmjének, a kávéházban játszódó (és a kávéház tulajdonosáról szóló) Feast of Love című filmnek próbál hírverést csapni az ingyen kávé akcióval. A stúdió reklámkampányában 92 független kávézó vesz részt, és a szerencsés kávéfogyasztók egyes helyeken az ingyen kávé mellé még mozijegyet vagy a film zenéjét tartalmazó CD-t is kaphatnak.

A kávénapot tartó kávézók listáját a film hivatalos honlapján is közzétették, és remélik, az ingyen kávé sokfelé elviszi a Feast of Love hírét. (Valami lehet benne, hozzánk már elért.)

6 komment

Címkék: szájreklám

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr100170262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ó 2007.09.20. 13:57:21

Erre az amerikai... barna... vízre nyilván tényleg nagy szükség van.

Réka 2007.09.20. 14:10:16

Bizonyára nem sok amerikai kávét ihattál. A Dunkin' Donutsnak kifejezetten finom, erős, aromás kávéja van. :)

mercy 2007.09.20. 14:38:48

haha.. én már évek óta járok egy kis vidéki rockfesztiválra (Mindszenti Rockfesztivál) ahol nem csak hogy nincs sose belépő a 2 napra, de mindenki ingyen ihat kávét. Nem vicc! Tényleg mindenki kap ingyen kávét ahányszor akar és ráadásnak egész jó a kávé. Úgyhogy ezzel már rég le van előzve ámerika...

ActLikeYouKnow 2007.09.20. 16:36:17

pár hete jöttem ki Hollandiába, még egy darabig maradok is. Az egyik helyi szupermarketben van egy kávéautomata a közepén, ingyen lehet inni 6féle kávét, teát, stb.. És tuti, hogy a bevételeikben ez az apró dolog többszörösen visszajön!

mukinyúl 2007.09.20. 17:06:13

Ehhez azért szükség van egy bizonyos értelmi(?) szintre is. Nálunk valószínűleg az első tíz percben lenulláznának egy ilyen automatát.

Mrzs 2007.09.20. 17:45:14

Én ma a HRP-nél (számítógép nagykereskedés) vásároltam és a raktár előtt fel volt állítva egy grillpult, aminél az ügyfelek ehettek egy hamburgert/hotdogot meg bizonyára egyebeket is.
Nekik nem egy nagy dolog, de én örökre megjegyzem ezt a dolgot, ugyanis ma a feszített tempójú nap miatt egész addig nem volt időm enni. Lényeg a lényeg: Magyarországon is vannak cégek, ahol az ügyfélközpontú szemlélet már itt tart. Good job.