2010.07.30.
08:05

Írta: mediainfo

Na, ez sem támogatja a banki imázs javulását...

Van ugye ez a 2008 őszén lecsapott válság, ami jelentős mértékben az emberi hülyeség és a pénzintézeti kapzsiság találkozásából táplálkozik. A banki szektor imázsa romokban, a kormányzatok világszerte azon gondolkodnak, hogy miként rúgjanak a pénzügyi szolgáltatókba, megfizettetendő a világot ért kárt (vagy mit). A fogyasztók kiszolgáltatottak és rendkívül bizalmatlanok - igaz ez akkor is, ha egyértelműen javultak a különféle bizalmi indexek.

Szóval, a bankoknak, biztosítóknak rettentően kell vigyázniuk az imázsukra. Már amennyiben szeretnének ügyfeleket is. Ehhez nem a balettozva körtáncoló rizsa, hanem a korábbiaknál korrektebb üzletmenet, a hasznosabb szolgáltatások és az átláthatóbb kommunikáció lehet jó kulcs.

Erre mit olvasok?

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt-t és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.

A Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank Zrt. ügynökei egy főiskolai nyári gólyatáborban az ott táborozó fiatalokkal – az ő számukra játékos vetélkedő egyik feladatának beállítva – lakossági bankszámlanyitási, bankkártya és telebank szolgáltatási szerződési igénylőlapot töltettek ki tavaly augusztusban. A hallgatók által kitöltött kérelmek alapján a hitelintézet több mint száz esetben ténylegesen meg is nyitotta a bankszámlákat.

A vizsgálat megállapította, hogy az Allianz Bank ügynökei félrevezető, nem megfelelő tájékoztatást nyújtottak a banki szolgáltatás kondícióiról és a kapcsolódó szolgáltatásokról, rontva ezzel a fogyasztók lehetőségét a szükséges információ birtokában való döntésre. Az ügynökök nyereménysorsoláson való részvételi lehetőséget is ígértek a fiataloknak, holott valójában nem volt semmiféle nyeremény.

Egyértelműen az agresszív kereskedelmi gyakorlat tényét bizonyította, hogy az üzletkötésekre a fiatalok szabadidejében, mintegy rábeszélő jelleggel került sor. A szerződéskötések olyan helyzetben valósultak meg, amely jelentősen korlátozta a fogyasztóknak az áruval kapcsolatos választási, magatartási szabadságát. Ez az eljárás alkalmas volt arra, hogy olyan ügyleti döntésekre késztesse a gólyatábor résztvevőit, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg.

A Felügyelet a bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként értékelte többek közt, hogy a jogszabálysértés nagyszámú fiatal, pénzügyekben alapvetően nem jártas, saját jövedelemmel nem rendelkező személyt érintett, akiket szabadidős tevékenységük során késztettek döntésre. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a bank együttműködött a felügyeleti vizsgálat során, illetve megtette a belső intézkedéseket a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére.

Igaz, az eset tavaly augusztusi, csak az ítélet érkezett lassan, de azt már 2009 nyarán is tudni lehetett szerintem, hogy az eddigi erőszakoskodó gyakorlat nem folytatható. No meg, itt van az elemi jóízlés kérdése is. Gólyatáborban?! Ahol még a legszendébb budai úrilányok is megdöntik az egyvégtében részegség egyéni rekordját? Játékba burkolva? Ahhoz, hogy látsszon a helyzet etikátlansága, szerintem a válság tanulságai sem szükségesek.

 

(UPDATE: most hallom félfüllel az m1 Híradóban, hogy a bank azóta felmondott az ügynököknek, és nem ért egyet a módszereikkel.)

Szólj hozzá!

Címkék: márka hírnév

A bejegyzés trackback címe:

https://mediainfo.blog.hu/api/trackback/id/tr302186414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása