Itthon ez még nem igazán aktuális kérdés, tekintve, hogy a hazai blogokba még nem áramlik annyi pénz a hirdetőktől, amennyit fel tudnának szívni. Meg hát az egész területet egyelőre valamiféle homály fedi, főképp, mert jelenleg a még mindig nagy pénzeket besöprő mainstream média életben tartása az aktuális projekt a legtöbbeknél. Így erre koncentrál a szabályozás is.
A Karma kutatása viszont megmutatta, hogy azért már most is vannak félreértések a bloggerek és a hirdetők között. Jelesül, hogy a bloggerek többsége nem ódzkodna a "piszkos" reklámpénzektől, csak épp azok ódzkodnak egyelőre tőlük. Érdekes az is, hogy bannereket és egyéb hagyományos hirdetéseket szívesebben befogadnak, viszont a szponzorált bejegyzésektől már azért fáznak. Mert azt gondolják, hogy a fogyasztó azt gondolja, hogy...
És hát az is előre borítékolható, hogy ha a blogokban elhelyezett reklámok elérnek itthon valamiféle kritikus tömeget, akkor a szabályozásért felelős Sóhivatal majd igen nehezen lesz képes szakmailag értelmezhető, egyszerre fogyasztó- és piacbarát szabályozást hozni. A téma - miszerint a hirdetőnek szájreklámot csinál egy blogger - eleve érzékeny, mint a fenti kutatási eredmények mutatják, maguknak a bloggereknek is. Na de szabályozási oldalról még neccesebb a dolog, főképp itthon, a soha meg nem újuló médiatörvény országában...
De ne aggódjunk, nem csak nálunk viccesek a szabályozó szervek. Az AdAge október 12-i számában (10. oldal) a vélemények rovatban enyhén hisztériás hangnemű írásban küldik el a fenébe a szabályozást mind szorosabbra fogó Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot (FTC), amely új irányelveivel gyakorlatilag leöli a szájreklám egészének a filozófiáját, külön kitérve arra, hogy a bloggereknek miképpen kell tisztázniuk, ha "anyagi kapcsolatuk" van valamely márkával.
Azzal elviekben nincsen baj, hogy látszon reklámnak, ami reklám. De az irányelvek ezen formában kb. paranoiás üldözéshez vezethetnek. Egy sor márkáról beszél egy sor ember anélkül, hogy kifejezetten reklámnak szánná, ők is simán beleeshetnek a szigorkodás hatályába. Másfelől Amerikában elvileg azért sem büntetnek meg halálosan valakit, ha a tévében 10 másodpercig lobogtat a kezében egy New York Times-ot vagy egy bármilyen termékről beszél (nem úgy, mint nálunk, mi már előre szaladtunk a hülyeséggel). Viszont ha a blogokat most ennyire beszabályozzák a burkolt reklámok kiírtásának örve alatt, akkor ezzel e médiafelület hátrányba kerül a hagyományos médiumokkal szemben.
Egy szintén ebben a számban szereplő másik írás szerint (FTC, 20. oldal) a hirdetőkre is plusz feladatokat ró az egész cécó, mert ha a bloggerek tudatlanok azt illetően, hogy mit szabad és mit nem, na, azt mind nekik kell rendbe rakniuk. Ha pedig - mint a példában olvasható - Tiger Woods mondjuk azt tweeteli, hogy mennyire szereti az új Rolex-ét, akkor rögtön közölnie kell, hogy a márkával szerződése van. Mintha nem lenne elég nyilvánvaló. Vagy ha mégsem az: na és? Megint ott tartunk, hogy miközben mindenki tépi a száját, hogy mennyire önálló és felnőtt a fogyasztó, hülyének nézzük.
És kérem nincs ez másképp Obama Amerikájában sem. A reklámipar - amely pedig olyan lelkesen várta az Új Elnököt - egyre több pofont kap a regnálása alatt. Extra adók ígérete, mind szigorúbb szabályozás és növekvő beavatkozás formájában. A legújabb szabály meg annyira gumi, hogy az FTC máris azt ígérte, egyedi elbírálással vizsgálja a necces eseteket. Mert szürke zónák vannak ezerrel. Például mi van akkor, ha egy szakmai blognak egy cég tesztelésre ad át egy terméket? Mert ugyanezt megteheti simán egy hagyományos médiummal, miközben a bloggereknek jelezniük kell, hogy kérem, ezt a terméket most azért kaptam, hogy, és...
Ez még kőkeményen a régi médiavilág, csak úgy erőből, arcba. Amerikában is.
